A csíkos vagy másik néven a barna kivi sok tekintetben inkább sündisznóra, mint madárra emlékeztet. Valószínűleg azért fejlődött emlősszerűvé, mert élőhelyén egészen napjainkig nem voltak olyan talajon lakó emlősök, amelyek versenytársai vagy ellenségei lehettek volna.

A madarak évmilliókkal korábban fejlődtek ki, mint az emlősök, és feltehetően közeli rokonság fűzi őket a dinoszauruszokhoz (a fürge, kistermetűekhez, nem az óriásokhoz). Többségük tud repülni, néhány fajnak azonban sohasem alakultak ki szárnyai, mások pedig fölhagytak a repüléssel, mert olyan helyen telepedtek le, ahol nem volt szükségük erre a képességükre. Bár ez a helyváltoztatási mód több szempontból hasznos, a fölhasznált energia szempontjából igen gazdaságtalan. Előnyös, mert a madarak hosszú távolságokat gyorsan megtehetnek, így elkerülhetik a hideg telet, ha ősszel elvándorolnak. A mindennapi táplálék megszerzésekor is kedvező, mert módot ad rá, hogy ezek az állatok könnyen elmeneküljenek a ragadozók elől. A feltevések szerint a kivi több mint 80 millió évvel ezelőtt jelent meg Új-Zélandon, amikor a sziget még összeköttetésben állt más szárazföldekkel.

Éjszakai táplálkozás

A kivi madár fennmaradását megkönnyítette az emlősök hiánya, de ennek a madárnak az élete így sem volt egyszerű. Már madárfajokkal is versengenie kellett ugyanis a táplálékért, sőt némely nagyobb testű ragadozó madár veszélyes is volt rá. Valószínűleg az oka annak, hogy a kivi alkonyatkor és éjszaka táplálkozik, amikor a madarak többsége alszik. Ilyekor is talál elegendő táplálékot, hiszen sok gerinctelen állat, például a bogarak és a meztelen csigák ekkor lesznek éberebbek, elkerülve a nappali meleget és a szárazságot. Az éjszakai életmódot folytató élőlényeknek a látás kevésbé fontos. A kivi szeme elég kicsi, ezért azt gondolhatnánk, hogy a látása nem túl jó. A madár azonban éjszaka nagyon gyorsan tud futni az aljnövényzetben, tehát elég jól lát ahhoz, hogy ne ütközzék akadályokba – máskülönben nem tudott volna életben maradni.

Az éjszakai állatoknak nagyon fontos, hogy jó legyen a hallásuk és a szaglásuk, ezek az érzékek valószínűleg a kiviben is jól fejlettek. Ha például két madár kapcsolatban akar maradni az aljnövényzetben, egymást hívogatják. A legtöbb madárról azt tartják, hogy a szaglása gyenge vagy egyáltalán nincs is. A kivi csőrének csúcsán azonban orrnyílások vannak, s ebből arra következtethetünk, hogy a szaglása is segíti, amikor a növényzetben vagy a puha talajban táplálékot keres.

Gyors futó

A kivinek vannak szárnyai, távoli elődei tehát bizonyára tudtak repülni. A szárnyak ma már mindössze tollfedte apró csökevények. Hiányzik az a sajátságosan fejlett mellcsont is, amelyhez más fajok esetében a repülőizmok tapadnak. Minthogy a kivinek – más madaraktól eltérően – nincs szüksége a testét borító tollak áramvonalasító hatására, a madár tollazata laza szerkezetű, és inkább szőrre emlékeztet. Csontjai nehezebbek, mint a repülő fajoké, ezért erősebbek és kevésbé törékenyek. Szokatlanul erős lábaival gyorsan fut, és sikeresen kaparja vagy ássa ki a földből a táplálékát.

A videón látszik hogy nem olyan mint a többi madár, sokkal erősebb a teste. A csőrei talán a kolibri cső alakú csőrére emlékeztetnek, persze nagyobban.

Kevés új-zélandi látott kivit az állatkerten kívül, mert a madár erdős-cserjés vidéken él, és csak sötétedés után merészkedik elő. Ismeretes azonban, hogy a kivik párban élnek, és az egész madárvilágban a kivi tojója rakja a testméretéhez képest legnagyobb tojást. Testtömege kb. 2 kg, a tojásé pedig hozzávetőleg 450 gramm, vagyis az állat testtömegének csaknem az 1/4-e. A tojó 1-2 tojást rak le, a hím pedig a nőstény segítsége nélkül 10-12 hétig kotlik rajtuk. Valószínűleg azért ő, mert a tojónak olyan sok energiájába kerül a tojásrakás, hogy ha megpróbálna kotlani, éhen pusztulna. Táplálékot kell tehát szereznie, hogy erőnlétét visszanyerje.Sajnos a másik két kivifaj, a foltos és a nagy kivi egyedszáma rendkívül megfogyatkozott, ezek a madarak távoli területekre és szigetekre szorultak vissza, ahol még nincsenek emlősök.